Fura...

... egy napom volt.

Igazából az a fura, hogy tök jó volt. Ez most kicsit félreérthetően hangzik. Inkább úgy írom, hogy az a fura, hogy így volt jó napom. ... és most már az egész zavaros :D

Nem tudom... az normális hogy ilyen tök jól elvagyok Sozóval? (költői, és innentől minden költői kérdés) Szinte minden órát végigdumálunk, meg poénkodunk, mint régebben, csak épp már nem vagyunk együtt. Jó, végül is normális, mivel egymás mellett ülünk még mindig, és eleve, 5 év az 5 év... És nem azért mert még van valami, felőle evidens hogy semmi, és már én se vagyok se szerelmes, se majdnemszerelmes. Nem érzek semmi furát, hogy egymás mellett kell ülnünk, nem bőgöm el magam ha belép az ajtón, vagy ha eszembe jut valamiről, és akkor se omlok össze ha valaki megkérdez egy üzlet előtt a városban, hogy "Szia! Sozót várod?" ... hanem válaszolok mosolyogva: "Nem, anyával találkozok" ... Igen, mivel valaki még mindig nem tudja, vagy épp elfelejti hogy már nem vagyunk együtt. És szó mi szó, azért sokan ámultak bámultak hogy "Húúúú, ilyen rég óta" :) Az meg más kérdés, hogy hányan nem akarták elhinni, hogy vége, és hogy mennyi pletyka terjengett a suliban a történtek okáról. Áldom az eget, hogy el vagyunk dugva a földszinten és csak 1-2-t hallottam meg.

Szóval mostanában az van, hogy beszélgetünk, kérdezget mindenféléről (mit csináltam, megyek-e bulizni, hogy sikerült ez és az stb stb), és nevetünk egy csomót. Már nem maradunk le (kicsit sem feltűnően) egymástól suli után, hogy nehogy egymás közelében kelljen elmenni a biciklitárolóig, és ha valaki hiányzik nem menekülünk el egymás mellől az üres helyre lecsapva. Szóval kezd elviselhető lenni a suliba járás, és nem is telt el sok idő. Bár azért rendesen megküzdöttem.

Ez az egész onnan jutott eszembe, hogy ma tesin megkért, hogy tegyem le az üvegét a padra, elvittem, de mondtam, hogy akkor várjon meg, mert nem futok egyedül a többiek után :D 5 kört kellett futni, mi meg végig beszéltünk közben. Kérdezett a nyárról meg mindenféléről igazából, még Speciálisról is, persze megkérdezte, hogy nem zavar-e, de mégis érdekli. Mondom jól van, nem zavar, bár én azért nem fogok kérdezősködni róla. (hehh, azért ott még nem tartok :D) A vége elég vicces volt, merthogy az osztály már rég megállt a távolugró gödörnél mi meg már lefutottunk 6 kört. Észre se vettem, végig járt a szánk :D Óra után is odajött és kérdezte, hogy "hol is tartottunk?". Aztán együtt mentünk a tárolóig, ott leváltam Ő meg ment a motorjához.

Ma még felhoztam a sátrat is, merthogy azt közösen vettük és most nálam van. Mondtam, hogyha kell neki akkor szóljon és adom is, de mivel tudom, hogy náluk nincs hely a sátornak ezért addig marad nálam. Amíg egyikőnk se használja addig mindegy kinél van :) A hétvégén pedig elugrik pár füzetemért. Mondta hogy annyi lenne, hogy nem akarja hogy elcipeljem a suliba. Na ez még érdekes lesz egyébként.... nem tudom, most csak jön és kiviszem vagy behívjam? És ha igen minek? Úgyis csak odaadom a füzeteket és már megy is. Oké, akkor kint megvár és kiviszem, ezt most így eldöntöttem. ^^

Így válaszolva a legelső költői kérdésemre, azt hiszem normális. És talán már tényleg nem az volt a vége felé mint aminek én hittem ezt az egészet. Persze a körítés lehetett volna szebb is, de minek szépíteni? Túléltük, és most jó, mondhatni. Egyszerűbb a jó dolgokra gondolni mint a rosszakra. Azokra akkor gondolok ha amúgy sincs jó kedvem, és akkor egy lapon elintézem az egészet, így szép lassan elfogy a rossz. Jó taktika? Talán, ez csak később derül ki.

Összegezve, örülök, hogy nem utáljuk egymást, és talán mondhatni majdnembarátságnak azt, ami megmaradt. :)