Teljesen...

... le vagyok maradva az írással. Már eltelt.... 1,5 év és semmit se írtam, sebaj.

Már azt sem tudom, emlékszek-e még a jelszavamra. Van itt jelszó egyáltalán? :D Mindegy, amíg megjegyez a laptopom, nincs gáz.

Most se fogok ám sokat írni, nem lenne elég hely, nincs kedvem, visszaemlékezést meg nem akarok tartani.
Zajlik a Zélet, a suli megy, tanulok ezerrel, voltam nyári gyakorlaton kórházban, betegekkel foglalkoztam, dolgoztam, babáztam, éltem.

Ugyan azok a problémáim vannak meg mint eddig, hiába, semmi se változik. Ja, de. Vannak újak. ... Tehát semmi se változik. ^^"

...

Életjel megadva.

Rövid...

... helyzetjelentés következik.

A vizsgaidőszakot szerencsére lezártam, minden vizsgám sikerült elsőre, kivéve az utolsó (na ez felettébb rosszul esett), de nembaj, csak 1 héttel lett emiatt hosszabb, mint terveztem. Az átlagom is jó lett (4,63 :OOOO), az eddigi legjobb az egyetem alatt, yeeey. :)

Aztán történtek még olyanok, hogy mozizás, meg disznóvágás, meg agromashexpo-zás, meg babázás.

Mármár szinte megszokott, hogy megint energiamogyoróm van, ami azt jel
enti, hogy csinálni akarok valamit. Újrakezdeni fotózni, vagy blogolni rendesen, vagy új blogot nyitni stb stb... és bennem van ez az érzés pár hétig, aztán ha nem haladok előre, akkor megint pang a dolog. Hát majd kiderül most mi lesz.

Amúgy van egy-két dolog most az életemben, amin erősen változtatni kell szeretnék. Magam miatt, mások miatt, minden miatt. Hát majd ez is kiderül.

Tervek azok vannak, mint mindig. :)

Ma még annyi történt, hogy elmentünk a gyógyszertárba, mert kellett torokszopogató, meg öblögető, meg vírusellenesizé, mert egy napos fagyoskodás odakint plusz a stressz meg a minden miatt most még egy nyirokcsomó gyulladás is közbejött, ami amúgy nem vészes, csak zavar, hogyha jobbra fordítanám a fejem akkor fáj.

Most még a héten pihi, aztán szombaton vissza Szegedre, mozizni még egyet meg ilyesmi, és utána jöhet a 4. félév. Hoztam haza tanulnivalót is, mert kell, mert nehézfélévjön szigorlattal a végén. Éshát ez is majd kiderül, hogy elővételre kerül-e, vagy csak feleslegesen cipeltem haza.

Mantra magamnak: pihenj, tanulj, töltődj fel, valósítsd meg amit szeretnél, változz!

Hát...

... nagyon nem sikerül rendszeresen írni ide, még az erdélyi nyaralás napjait sem fejeztem be, mindegy. :D

Hanna

De most bréking nyúz van. Ugyanis december 30-án megszületett az unokatestvérem kislánya, Hanna. Cukipofa, és sajátos jellegzetessége, hogy igazi hobbit-lába van. :D

Sándor Balázs

Ma pedig megérkezett Miki húgának a kisfia, Sanyi. Akiről még csak egy jaj-most-mérik-meg-a-lázam képet láttam, az ő jelzője egyenlőre cukigolyófejű lesz. :D

Hát ennyi, gondoltam megörökítem, hogy hozzájárult a kis családunk a népességnövekedéshez. :]

Időutazó...

... lettem.

Ma reggel a szokásos módon keltem fel. Az ébresztőm 5:51-kor kezd el csörögni, és 9 percenként nyomok egy szundit, így pont 7:00-kor ki tudok kelni az ágyból, általában. Így is volt ma, felkeltem, gyorsan elkészültem, bepakoltam a reggelim, a jegyzetfüzetem, és már raktam volna el a telefonomat, amikor megnyomtaam, hogy megnézzem hány óra van, melyik villamost érem el. Mivel tényleg magamhoz képest gyorsabban felébredtem, gondoltam, tök jó, végre nem kell rohannom, elérem a korábbit is.

Na igenám, de az óra azt mutatta, hogy 8:08 van. WTF?!?!??! - gondoltam magamban, ez valami vicc. Újra megnéztem és tényleg 8:08. Ez nem lehet, hát tök korán felébredtem, és az előadás 8:00-kor kezdődik. ... Úgy érzem, hogy nem érzek semmit. Illetve de, teljesen átvertek érzésem van, illetve nem tudom hova tenni ezt az egészet. Olyan, mintha időutaztam volna, a racionális válaszok meg annyira irracionálisak...: átállítottam volna az ébresztőm? nem. Az utolsó csörgés után kereken 1:00 órát aludtam volna? Nem. ... nemtudom.

Végső elkeseredésemben átmentem Anitáék szobájába és ránéztem a faliórára, hátha csak engem tréfált meg valaki, de nem. Ott is 8:08 volt... :( Fenébe, pedig pénteken csak ez az egy előadásom van (Biomechanika), és még egy gyakorlat (Elektroterápia). A gyakorlatnak már nincs sok értelme, tényleg csak gyakorlunk, viszont az előadást szeretem, és jegyzetelni is kell általában, mert nincs minden benne a ppt-kben. Hát nagyon jó. Kíváncsi leszek mi jön még....

Adok...

... már egy kis életjelet.

Az Erdélyes beszámolómat nem hiszem, hogy folytatom ilyen részletesen, esetleg ha oda jutok és lesz kedvem, majd visszagondolok és írok róla, mert jó volt ám nagyon. :)

Elég régen írtam. Elkezdődött a suli, nyilván ez is egy ok. Elég húzós ez és a következő félévem. Kb minden tárgyam nagyon fontos, és kell az év végi szigorlathoz, ami ha nem sikerül, akkor máris csúszok egy évet az órákkal, és a nyári gyakorlatokkal is, szóval nagyon nem lenne jó.

Amúgy pedig elvagyok, megvagyok... Kicsit úgy érzem tűnök elfelé a világból, megint. Már azt érzem, mindent erőltetni kell (találkozó, ajándékátadás utólag, beszélgetés, bármi), hogy sikerüljön. A szociális kapcsolataim egyoldalúak lettek, úgy érzem én vagyok a hegy, és mindenki más Mohamed... :/ Elszomorít ez az egyoldalúság. Lassan a szavam súlyát sem érzem, bárkinek (bárkinek!) mondanék bármit. És a felszínes beszélgetésektől is frászt kapok. Lehet, hogy már nem lesz kedvem tovább erőlködni, de aztán meg félek, hogy egyedül maradok, amit még annyira se szeretnék. Hát mindegy. Igen, most ez a "hát mindegy" az, ami fent tart, és erőt ad. Majdcsak lesz máshogy is egyszer. És akkor majd én is leszek valaki mások szemében.

...

Egyre jobban várom már az ünnepeket egyébként. Már az ajándékok nagy részét kitaláltam, mármint azt a részét, amit saját kézzel csinálok. Csak legyen rá időm. Jó lenne :)
És várom már a kis jövevényt a családba (unokatesó pocaklakója). :)

A hangulatomat egy ideje ez a vers/dalszöveg írja le egyébként a legjobban. Ami egyébként valami mesében van, amiben vannak tehenek, ennyi rémlik :D

"Zuhog az eső, belefárad az égbolt,
Sötét a világ, árnyak futnak feléd,
Jókedv és öröm, boldog nevetés rég volt.
Lesz-e napsugár egyszer még?

Évek óta már csak a mennydörgést hallod,
Fellegek hadát semmi nem tépi szét,
Szomorú szemed fel az ég felé tartod,
Lesz-e napsugár egyszer még?

Hull az eső, meddig még?
Mikor áll már el?
Süvít a szél, meddig még?
Jajj, senki sem felel.

Talán a vihar belefárad, hogy zúgjon,
Talán kiderül ez a vak sötét ég,
Hogyan éljek így, nekem ma kéne tudnom,
Lesz-e napsugár még, úgy ahogy rég?

Kéne egy jel, egy kicsi fény,
Uram, ha hallasz, ezt kérdem én rég,
Lesz-e napsugár egyszer még?"

Eltelt...

... újabb 2 év...

Erdély2/6...

... akkor jöjjön a második nap, remélhetőleg minden eszembe fog jutni menet közben. ^^

A 2. napon ugye Marosvásárhelyen ébredtünk. Reggeli után már útnak is indultunk, hogy találkozzunk Alpár szüleivel a Transzfogarasi út előtt.
(Itt teszem hozzá, hogy indulás előtt még vettem itthon Daedalon-t, mert sokszor fáj a fejem utazás közben, és ez elvileg nem csak a hányingerre jó. Hát nálam úgy hat, mint egy lónyugtató. Olyan szinten kiütött, hogy a fejemet sem bírtam megtartani... rettenetes volt :D)

Oda megyünk fel :O

A szülőkkel egy benzinkútnál találkoztunk, itt volt egy kis pihi, kávézás, beszélgetés, ismerkedés, valamint szájtátás, ugyanis a távolban már látszottak a hatalmas hegyek, mi pedig tudtuk, hogy az lesz a célpont. Izgalmas volt belegondolni is, aztán egyszer csak elindultunk.
(Ja igen, Mikivel még az első napon kitaláltunk egy játékot. Ha magyar rendszámot látunk, mondani kell, hogy "enyém". Aki hamarabb mondja, az kapja a pontot. Volt több szabály is, de ezeket nem írom le. Lényeg mi lényeg, amilyen egyszerűnek és bugyutának látszik, annyira jó volt. :D Sokat nevettünk közben, mikor már a parkoló autókat is sasoltuk. :D)

Háttérben a sárgás folt a város :)

Elöl mentek Alpárék, utána mi Mikivel, és a 3. autóban a többiek. az elején még csak mentünk felfelé, sokszor a fáktól nem lehetett látni semmit oldalra. Aztán ahogy elpillantottam oldalra, egyszer csak egy hatalmas mélység fogadott, természetesen az "úristenek" és az "aztaaa"-k sorozata kezdődött, részemről. Miki ugyanis frászt kapott, ha ilyeneket mondtam :D Elég meredek és kanyargós volt az út, valamint a forgalom is egyre sűrűbb lett, így nyilván idegesítő lehetett a rémületem/csodálkozásom, pláne, hogy nem is láthatja :D Az meg mellékes, hogy baromira szédítő volt lenézni a kocsiból még úgyis, hogy nem én vezettem, hátmégha....! Szóval igen, az út első 1/3-ában már 200-on vert a szívünk.
Menet közben volt pár lehetőség megállni autóval az út szélén, és megnézni, honnan jöttünk, hová megyünk. Bár az előbbit már az út felénél se nagyon láttam, egyrészt, már elértük az 1000 méter magasságot bőven, másrészt a pára, és a felhők (*.*) is 'útban voltak', a városból már csak egy sárga folt látszódott. :)

A Transzfogarasi út :)

Felhőfelhőfelhő *.*

Itt ebédeltünk, festői :)

Már azt hittük, mindent láttunk, aztán jött az igazi Transzfogarasi út, szerpentinnel, úúúúú meg ááááá pillanatokkal. Lassan én is csak magamban csodálkoztam, és  rátapadtam a szemeimmel az útra, figyelve, vajon mikor zuhanunk le a végtelenségbe. Félelmetes és csodálatos volt egyszerre. Aztán jöttek a felhők, egyre közelebb értünk hozzájuk, és volt, ami a messzeségben ugyan, de már alattunk volt. Az utolsó szakaszt - ami a legkanyargósabb és talán legmeredekebb volt -, még nehezebbé tette, hogy hatalmas dugó alakult ki, szóval kézifékkel araszoltunk felfelé. De végül megérkeztünk 2000 méter fölé. :) Leparkoltunk, és próbáltunk visszarázódni a vízszintes terepre. :D

Hegylánc :)

Körben hegyek, felhők, és hegyibirkák. :) Felsétáltunk egy étterembe, megrendeltük az ebédet, azután Mikivel még egy kicsit körbenéztünk. Elég hideg volt, szinte vacogtam, pedig pulcsi is volt rajtam. Ebéd után lesétáltunk a Bilea tóhoz, ami egy tengerszem. Ez is nagyonnagyon szép volt, viszonylag tiszta és szép kék, tükröződtek benne a környező hegyek, és néha alig látszódott a felé kúszó felhős-párás légtömegtől. :) Volt hegyi patak is, ami nagyon szép vízeséssé alakult, amikor jöttünk fel autóval, ezt is láttuk. A tó szintjéről fel lehetett mászni egy nagyobb hegycsúcsra, de ezt kihagytuk sajnos, pedig nagyon jó lett volna felmászni, és abból kiindulva ki ment fel és ki jött le, simán ment volna… De így is nagyon nagy élmény volt! :)

A tengerszemnél 2034m magasan :)

Eltöltöttünk fent jó pár órát, a végére már nem is fáztam. Aztán elindultunk visszafelé. Hát, ez is nagy kaland volt, kicsit könnyebb, mint felfelé, de nem volt egy sétagalopp. De legalább azt is láthattuk, amit felfelé nem. :)

A Fogarasi Havasok után Csíkverebes felé vettük az irányt, itt laknak Alpár szülei, és itt töltöttük a 2. éjszakánkat. Sötétedésre értünk csak haza, mert útközben még megálltunk egy kicsit. Nagyon finom pálinkákat ittunk (és ez érvényes az út többi estéjére is :)), utána kimentünk kicsit segédkezni a vacsikészítésben. Tárcsán sült mics, pácolt husi, és burgonya. :) Jól belakmároztunk, utána sokáig folyt a beszélgetés, végül elkezdtünk szállingózni a tus alá, és az ágyba. A fürdés egyébként hangulatosra sikerült, ugyanis fával fűtött vízmelegítő volt a fürdőben. :)) Én már ágyba kerültem, de még az ablakon keresztül hallottam, hogy a beszélgetés dalokba ment át, majd végül elcsendesedett a ház. :)