Hozok...

... egy képet, vagy kettőt, még nem tudom. Egyébként nincs mit írnom, vagyis lenne (pl. egyetem, vizsgák, rengeteget kell tanulnom stb.), de nem írom le, nincs kedvem. Meg lenne még, de azt meg nem tudom leírni, és nem is akarom. Csalódtam, fájt, fáj, fájni fog. Életemben eddig a legjobban. Ráadásul attól, akit a legjobban... De jöjjenek a képek.

Minden reggel, az ablakomból

Együtt

... és kifújt. Még a fényképezés se megy mostanában, pedig ez volt az egyik biztos pont, menedék.

Teszkózás...

... a la Miki és Csilla. :D

Vasárnap délelőtt sétát terveztünk Mikivel. Később anya megemlítette, hogy kéne egy-két dolog a teszkóból, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk kocsival, utána kimegyünk a gyopárosi tóhoz, vagy fel a városba, és sétálunk.

Hát, az történt, hogy beszabadultunk a teszkóba, és kb. 1 órát csak a játékosztályon és környékén töltöttünk. Mindent megnéztünk, de tényleg. Karácsony közeledtével pedig egy csomó jó játék van. Például, a NERF fegyverek. Remélem egy teszkó munkatárs se olvas, de majdnem sikerült szétnyitni egy fegyvert, és egy másik pakkból kivenni egy töltényt, hogy kipróbáljuk, de végül nem mertük/nem ment. :D Aztán ott volt a világ legédesebb zsiráfja, de tényleg, rá is kerestem, mindjárt belinkelem. De élőben sokkal cukibb, csillog a szeme meg minden :D

A zsiráf mellett pedig, ott volt, a hörcsög. Na itt végünk volt. Nem tudom ki emlékszik, régen voltak olyan plüss medvék, amiknek ha megnyomtunk egy gombot a kezén, mondtunk valamit, a maci visszamondta a saját, mély, brummogós hangján. ... Na most ott volt ez a höri, pontosabban kettő, egymás mellett. Megnyomtam az egyik kezét, hogy mit csinál. (nem olvastam el a cimkét :D) De csak pirosan világított, és járt a hörcsög szája. Miki már rájött, mit lehet játszani velük, így megnyomta a másikat, és mondott valamit, mire a hörcsög visszamondta, egész vékony hangon. :D Nagyon vicces volt. :D Természetesen elkezdtünk nevetni, viszonylag hangosan. Ezt onnan tudom, hogy kb 5 mp múlva, mindkét hörcsög lejátszotta a nevetésünket, amire egyáltalán nem számítottunk, és mégjobban nevettünk, mire ők mégjobban, mi mégjobban, ők mégjobban és mégjobban :D Talán már saját maguk nevetését vették fel :D ... arrébb kellett mennünk, mert elég sokan voltak körülöttünk. :D :D
Ja igen, a höriről is van egy kép, bár szerintem nem teljesen ez az, a foga legalábbis tuti nem volt ekkora.

Ezek után még azért körbejártuk a teszkót, próbálkoztunk a plüss automatánál de az a hülye kar eredménytelenül.

Végül felmentünk a városba, körbejártuk az épülő új főteret, és mentünk haza. Hazafelé menet még egyszer félre kellett állnunk, mert Miki röhögőgörcsöt kapott, de nagyon, ki kellett szállnia a kocsiból. :D

Délután pedig jöttem vissza Szegedre. Két és fél hónapja utazgatom oda vissza, de az előző alkalommal is, most meg még jobban éreztem, hogy nincs kedvem, maradnék otthon, vagy Mikinél. :/

*Ez a 198. blogbejegyzésem. Legyen valami extra a 200-ban? Aki akar mondhat ötletet, kérdezhet stb. :)

Kicsit...

... elveszettnek érzem magam, és nem azért, mert megint régen nem írtam.

Csapongós, összevisszagondolatos, és kicsit negatív lesz ez a post szerintem.

Kezdtek épp +-osra váltani a gondolataim, és mindenféle komplexusom elhalványult már. A mostani hétvégén viszont megint csalódás ért. Nem tudom... gondolkoztam rajta, hogy saját magam miatt csalódok ekkorát, vagy nem rajtam múlik minden. Mert hiába győzködnek, hogy nem, lassan tényleg így érzem most már, bárki bármit mond. Mert hiába így vagy úgy, de nem 1-2 éve történik mindez, hanem közel 6 éve. És visszagondolva is, hiába nem "én voltam a baj", most mégis úgy érzem, hogy akkor is, most is...

Annyira szeretném megérteni. Hiába tudnék felsorolni pro és kontra érveket, hiába az ésszerű magyarázat, akkor is baromira szarul esik, és nagyon lehangol. Csökken az önbecsülésem, de már nagyon nincs hova. Kezdek elbizonytalanodni magamban, és arra az egy-két dologra, ami velem kapcsolatos, se tudok már büszkén nézni. Hülyeség, ha azt írnám  nem tudom ki vagy mi vagyok, mert azért nincs így, de amiben hittem, lassan szertefoszlik, pedig annyira nem szeretném, hogy le se tudom írni. :(

Egyfolytában kétségek gyötörnek, és hiába erősítenek meg, hogy rosszul gondolom/érzem... Akkor elhiszem, és bizakodom, de gyakorlatban nem igazán így történik ez az egész.

Nem tudom mit csináljak. Ha próbálkozom, csalódok, ha nem, akkor az az én hibám. Néha, egy apró pillanatig elfog az érzés, hogy már én sem akarok tenni semmit... de nincs így! Csak nem merek már. Nehéz ilyen hullámzó tengerben segíteni másnak, ha a tengert ő maga bolydítja fel. :( Ördögi kör az egész, mert minél jobban próbálkozom, annál inkább 3 lehetőség ismétli egymást: 1. erőltetésnek tűnik, emiatt egy lépéssel visszább jut a dolog; 2. próbálok nyugton maradni, nem szólni stb, ekkor kéne támogatnom pont; 3. sikerül előrelendíteni a dolgot, de ilyenkorra már megtörtént az első két lehetőség, ami miatt nem érzem magam jól. :(

A legnehezebb elmondani, mi bánt, ha tudom, hogy ezzel csak rontok...