Kicsit...

... elveszettnek érzem magam, és nem azért, mert megint régen nem írtam.

Csapongós, összevisszagondolatos, és kicsit negatív lesz ez a post szerintem.

Kezdtek épp +-osra váltani a gondolataim, és mindenféle komplexusom elhalványult már. A mostani hétvégén viszont megint csalódás ért. Nem tudom... gondolkoztam rajta, hogy saját magam miatt csalódok ekkorát, vagy nem rajtam múlik minden. Mert hiába győzködnek, hogy nem, lassan tényleg így érzem most már, bárki bármit mond. Mert hiába így vagy úgy, de nem 1-2 éve történik mindez, hanem közel 6 éve. És visszagondolva is, hiába nem "én voltam a baj", most mégis úgy érzem, hogy akkor is, most is...

Annyira szeretném megérteni. Hiába tudnék felsorolni pro és kontra érveket, hiába az ésszerű magyarázat, akkor is baromira szarul esik, és nagyon lehangol. Csökken az önbecsülésem, de már nagyon nincs hova. Kezdek elbizonytalanodni magamban, és arra az egy-két dologra, ami velem kapcsolatos, se tudok már büszkén nézni. Hülyeség, ha azt írnám  nem tudom ki vagy mi vagyok, mert azért nincs így, de amiben hittem, lassan szertefoszlik, pedig annyira nem szeretném, hogy le se tudom írni. :(

Egyfolytában kétségek gyötörnek, és hiába erősítenek meg, hogy rosszul gondolom/érzem... Akkor elhiszem, és bizakodom, de gyakorlatban nem igazán így történik ez az egész.

Nem tudom mit csináljak. Ha próbálkozom, csalódok, ha nem, akkor az az én hibám. Néha, egy apró pillanatig elfog az érzés, hogy már én sem akarok tenni semmit... de nincs így! Csak nem merek már. Nehéz ilyen hullámzó tengerben segíteni másnak, ha a tengert ő maga bolydítja fel. :( Ördögi kör az egész, mert minél jobban próbálkozom, annál inkább 3 lehetőség ismétli egymást: 1. erőltetésnek tűnik, emiatt egy lépéssel visszább jut a dolog; 2. próbálok nyugton maradni, nem szólni stb, ekkor kéne támogatnom pont; 3. sikerül előrelendíteni a dolgot, de ilyenkorra már megtörtént az első két lehetőség, ami miatt nem érzem magam jól. :(

A legnehezebb elmondani, mi bánt, ha tudom, hogy ezzel csak rontok...