2011. június 8., szerda

Életem...

... egyik legjobb szülinapi ajándéka volt a tegnapi nap. Nem kell félreérteni, nem tegnap volt a szülinapom, még kicsit több mint egy hónap múlva lesz, de M-től most kaptam meg az ajándékot.

Először is, délután 1kor indultunk el kocsival Mezőkövesdre, ahol a Képtárban Vujity Tvrtko tartott előadást. Nagyon szeretem Tvrtko munkáját, a könyveit, a riportfilmeket és mindent :) Elég hosszú volt az út, körülbelül 3 és fél óra, kis pihenővel, és menet közben még át is öltöztünk, mert ugye a kocsiban nagyon meleg volt és az előadásra pedig nem illik rövid naciban beállítani ^^

6-kor kezdődött az előadás, és körülbelül 8-ig tartott. Nagyon érdekes volt, és hűű, csak ámultam. :) Volt egy rövid filmvetítés is Szamiráról. Ezen kívül szó esett az utolsó magyar hadifogoly hazaérkezéséről is, és még sok apróbb emléket is megosztott Tvrtko :)

M még e-mailben elintézte, hogy az első sorban foglaljanak nekünk helyet, s mint kiderült, az alpolgármester mellett ültünk le. Még az előadás előtt a váróhelyiségben odajött a főszervező hozzánk, és csak annyit mondott, hogy "Majd csak az előadás után". Őőő, micsoda? - kérdeztem M-től, miután elment a nő. M privátban tervezte a dedikálást Tvrtkoval, hogy tudjunk beszélgetni. Később ez elmaradt, majd elmesélem :) Nekem már ez is bőven kimerítette az ajándék fogalmát. Na de ami ez után jött...!

Az előadás után lehetett könyvet dedikáltatni. Én kettőt is vittem, egyet magamnak, egyet pedig M-nek, mert Ő elfelejtett hozni, és hát csak ne egyedül menjek már. :) Először nem álltunk be a sorba, mert M szerint sokan voltak, aztán hirtelen azt mondta hogy oké, most már mehetünk. Ez már azért kicsit fura volt :D Mindegy, azt gondoltam hogy csak izgul. (izgult is :)) Amikor a sorban álltunk épp azon diskuráltunk, hogy mit kérjünk, mit írjon Tvrtko a könyvünkbe. Eközben vettem észre, hogy M a hátam mögött furán kalimpál a kezével. Mikor megkérdeztem azt mondta, hogy integetett a kamerának és szamárfület mutatott. Mert volt egy operatőr is végig az előadáson egyébként. Jó, ez már tényleg elég fura volt, de hát mindig is ilyen bolondos, szóval nevettünk és beszélgettünk tovább.

Aztán egyszer csak felállt a székéből Tvrtko, és odasétált hozzánk, mögötte jött az operatőr. Teljesen filmes volt az egész. Aztán átadott nekem egy könyvet, amit alá is írt és boldog születésnapot kívánt. Hát gondolhatjátok mennyire meglepődtem és zavarban voltam. Fel se fogtam igazán, még most se. :D Megköszöntem hatalmas vigyorral az arcomon, aztán kaptam két puszit is, és mondta, hogy ne neki köszönjem, hanem a páromnak. Páromnak. ^^"" Aztán mondta, hogy "Látod, most már nem is kell sorban állni :)" Közben végig vett a kamera, én meg igyekeztem elbújni nagy zavaromban, sehogyse sikerült. Kifelé menet nekimentem 2 széknek is :) És mindenki mosolygott ránk ^^ Ilyenben se volt még részem sosenem :) De olyan jó volt, köszönöm! :) Majd a napokban írok egy e-mailt Tvrtkonak is, hogy még egyszer megköszönjem :) M-et pedig viccesen letoltam, hogy miért cipeltetett velem 2 könyvet is, miközben... :D

Ezután visszaöltöztem, mert sikerült zavaromban jól leizzadni, és elmentünk a Tesco-ba venni vacsit. Stílusosan, a parkolóban ettünk, a csomagtartóból kilógatott lábbal :D A hazaút már egész fárasztó volt, főleg M-nek, mert Ő vezetett ugye. Hajnali 2-re kerültem ágyba ^^

Ma pedig 5.51-kor keltem, na igen. Kicsit se vagyok fáradt. Inkább blogolok minthogy aludnék egyet.
Nemsokára megyek Andzséhoz, onnan pedig indulunk a Tescoba, veszünk ezt-azt, és megyünk az "osztálybulira" :) Szalonnasütés, kaja, pia, sátorozás, ilyesmi. Remélem jó lesz! :)

Ma volt az utolsó tanítási nap. Az átlagom a lehető legjobban sikerült, nem gondoltam volna hogy így lesz, de mégis. 2db 4-esem lett, a többi ötös. 4,81-es átlag, éltemelegjobbika. :)

Az már kicsit megrémiszt, hogy ma tudtam meg, hogy nem is 16-án hanem 14-én lesz a szóbeli föciből. Fel kell tornáznom 5-ösre. De most kiesik a mai nap és a holnapi is javarészt. Nagyonnagyonnagyon bele kell húznom, mert sehol se vagyok a tételekkel, sehol. Kis bűntudattal indulok emiatt a mai estének, de aztán alvásra se hagyok időt magamnak, annyit tanulok. Hajráhajrá!!

2 megjegyzés: