2011. január 3., hétfő

Minagi

Nos, tulajdonképpen azért lett Minagi a blog neve, mivel 3 év után ez az első normális ötletem jelen pillanatban teljesen azonosulni tudok vele. Minagi az Air című animében szerepel, amit nemrég néztem végig. (Nem vagyok anime-fan, de egy-kettőt megnézek azért :) )

Szóval, a történetben Minagi egy olyan lány, akinek a testvére meghalt (nyugi, semmi ilyen nem történt velem ^^ szerencsére), és az anyukája ebbe teljesen belebetegedett. Azt képzelte, hogy Minagi a meghalt kislány, és úgy is nevezte őt, ahogy Minagi testvérét. Minagi - mivel nem tudott mit tenni - teljesen azonosult halott húga személyéhez, és beletörődött a helyzetébe, hogy senki sem vesz róla tudomást, már-már nem is létezik, egyetlen barátja van csupán.

Na, körülbelül így érzem magam egy ideje, hogy átnéznek rajtam, mintha ott se lenék, és az a legszomorúbb, hogy pont olyanok akikben azért még reménykedtem :/

De azért nem annyira szörnyű a helyzet, csak néha jól lekoppanok és akkor csak a rosszra tudok gondolni, épp ezért kezdtem el végre a blogolás (és remélem kitartó leszek), hogyha más nem, legalább itt kiönthetem a lelkem, minden gondommal bajommal egyetemben ^^"

Lassan már skizofrénnek érzem magam, mert egyébként nagyon boldog is vagyok egyben (bonyolult, ugye? :) ), merthogy szerelmes is vagyok ám, egészen pontosan mondhatom, hogy komoly kapcsolatom van 4 éve és 8 hónapja :) És ez nagyon jó, az viszont rossz, hogy kb van egy, azaz 1 igazi barátnőm, akivel sajnos mostanában alig beszélünk, így ha éppenséggel a barátom miatt vagyok szomorú (mert rosszabb vagyok néha mint egy nemtom' mi/ki, aki azon veszekszik, amin más nem is tud), akkor nincs kivel kibeszélnem a dolgokat, és minden gondomat a barátomra zúdítok, még akkor is ha épp én vagyok a hülye (mint általában). Szóval már eléggé bűntudatom van, de azért néha kell egy kis fejmosás mind a kettőnknek :)

...

Elég bonyolult vagyok, mind érzésileg, mind hangulatilag, mind írásilag (mi ez a sok zárójel?? :D), de azért javuló tendenciát szeretnék a közeljövőben elérni :]

Hát, bemutatkozásnak legyen ennyi, nem mintha sokat mondtam írtam volna, de szép lassan haladni fogok azért :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése