2012. május 5., szombat

Szerenád...

... igen, az elmúlt pár napban szerenádoztunk az osztállyal. :)

Stílszerűen, CD-lejátszóval (jósok elemmel), hangos zenével és énekléssel vágtáztunk át a város egyik pontjáról a másikra. :)

Szerdán volt az első, a tesi tanárnőhöz mentünk. Akkor még nem vittünk lejátszót, így kicsit mondhatni bátortalanok voltunk, de egyáltalán nem volt vészes. A tanárnő zsíros kenyérrel fogadott, jól be is laktunk :) Körülöttünk szaladgáltak a gyerkőcök is. A kislány igazából csak nevetgélt és futkorászott, kicsit zavarban volt, a nagyobbik fiú odajött, és sorra választotta ki a következő focizó és futóversenyző társakat magának az asztaltól. A hangulat jó volt, és egész sokáig maradtunk. Aznap csak ez az egy helyszín volt betervezve, kezdésnek szerintem pont elég volt, másnap már volt egy kis gyakorlatunk.

Csütörtökön bolondballagás volt. Részemről eléggé, hogyismondjam, rossz volt. Már oviban sem szerettem a farsangot, általánosban 1x öltöztem be csak, de nem tudom mi vezérelt. Nem szeretek jelmezt ölteni azért, hogy másoknak mutogassam magam. Frusztrál az egész felhajtás, és kellemetlenül érzem magam közben. Szóval csütörtökön is a nap nagy részén a teremben ültem, habár nem is nagyon csinált mást az osztály többi része sem. Egyébként az általános iskolai bolond ballagást is hasonlóan éltem meg. Nem szeretem, kész.

Délután 4-re mentünk az első állomásra, a fizikatanárunkhoz, aki kint lakott a város peremén. 30 fokban megindultunk, és miután szerenádoztunk egy idegen ház előtt (igen, félrehallottuk a házszámot, és a 14 helyett a 17-es házhoz mentünk :D), megköszönték, majd elnavigáltak minket a tényleges helyszínre. :) Ettünk, ittunk (jómelegvolt, jóerősvolt.), jól éreztük magunkat. Nem maradhattunk sokáig, mert 6ra már jelenésünk volt a gimiben, ami persze 4 km-re volt legalább. Szóval elindultunk visszafelé. A lejátszó nagy sikert aratott, kifogtunk egy családot a zebránál, akik elkezdtek énekelni és táncolni a zenére. :)
A gimiben fogadott a főigazgató, az igazgató, a volt spanyol tanárnőnk, a volt történelem tanárnőnk, a médiatanárunk, és az egyik angoltanárunk. Itt azért kicsit nehezebben indult be a beszélgetés, de miután 10 perccel később beesett a sörözőből két osztálytársunk, rögtön átvették a szót, és kisebb nagyobb égésfoltot hagyva az osztályon, de elszórakoztattak mindenkit. :D
Fél 8-ra mentünk (volna) a matektanárnőnkhöz, de beelőzött egy késő osztály, így a sarkon ülve vártuk ki a sorunkat. A tanárnő nagyon fini palacsintával várt minket. Egyszer már voltunk palacsintázni itt, szóval ismerős terepen voltunk, és a palacsinta talán még finomabb volt. :) Az ő lányai is kint voltak velünk, ami nekem kifejezetten tetszett, hogy nem csak hozzá, de a családhoz is mentünk. :)
9-re mentünk a biosz tanárunkhoz (és a menyasszonyához). Talán ők vártak ma a legjobban minket. Aranyosan örültek. Bérházban laknak egyébként, de az egész háztömb várt már minket, és volt, aki csalódottan mondta, hogy nem lesz itt amikor jövünk. :) Itt már nem tartózkodtunk túl sokáig, mert picit késő volt, picit jött a vihar, és picit sokat ivott egy osztálytársunk, ami mondjuk abban nyilvánult meg, hogy folyton ő beszélt, tehát vicces volt, de inkább indultunk haza. A nagy sietségben egyedül itt maradt el a csoportkép készítés, amit eléggé sajnálok. :( Egyébként az egész lakás egy pici szerelmi fészekhez hasonlít, hangulatos volt.

Ma, azaz pénteken már nem volt suli, habár így sem aludtam sokáig, köszönhetően Miki hívásának (<3), és azért volt dolgom ma is. Összedobtam egy sütit, a kekszes sütit, amit mindenki szeret itthon, aztán néztem egy rész Elcserélt lányokat, majd olvasgattam a bioszfaktos füzetem. !-re mentem Andzséhoz, hogy megcsináljuk az ofőnek szánt fotóalbumot. 6.45-kor találkoztunk az osztállyal a suli előtt. Hogy ne hazudtoljam meg magam, még a találkozó előtt, útközben leettem a fehér nacimat virslisalátával (még jó, hogy gyűrődős naci, és hogy majonéz...), ezután 10 méterrel pedig egy madár kedvet érzett, hogy a karomra végezze dolgát... Szuper! :D De hátha szerencsém lesz. Vagy már volt? Biztosvolt :) 7-re mentünk a spanyol tanárunkhoz. Bár kicsit késtünk. Vártak már minket, szintén gyerkőcökkel. :) Kaptunk szendvics falatkákat, pont olyat, amilyet anyával is szoktunk néha csinálni, és volt rajta főtt tojás, nyamííí. És gyümisali is volt :) Itt tetszett a legjobban a lakás. Amint beléptünk, teljesen megszállt a nyugalom, valamint tényleg csendes volt, és nagyon jól volt berendezve, családiasan. A gyerekjátékok különösen tetszettek itt-ott. Voltam már hasonló házban, és az is hasonlóan nyugalmas volt, még a gyerkőcökkel is. :) A hangulat is jó volt nagyon, kicsit nyugisabb, mint például tegnap, de ennek mindenki örült az osztályban szerintem. A csoportkép nem maradt el, és csatlakozott egy majdnem másfél éves pindurka is. :)
8-ra mentünk az osztályfőnökünkhöz. Már itt is vártak minket. A tervezett szalonnasütés elmaradt, mert esőt jósoltak az okosok, így nem kockáztattunk. Eső nem lett, de nem bántuk. :) Átadtuk az albumot, és szerencsére semmi kifogásolnivaló nem volt benne (Jók vagyunk Andzse :) ). Mi is kaptunk ajándékot, mindenki egy-egy "Szeretet faszelet"-et, ami egy fa lapocska, idézettel. Én pont házi áldást kaptam, aminek különösen örültem, mert még nincs itthon, és amúgy is szerettem volna egyet. Valamint, 2 évvel ezelőtt mindenki írt egy levelet saját magának, persze a 2 évvel idősebb énjének, és ezt is megkaptuk ma. Amolyan bakancslistának is lehetne hívni, de nem felsorolás volt, igazi levél. Hát, az én terveim igencsak másfelé tolódtak el, de nem bánom egyáltalán. (Egyedül a földrajz érettségi jött be). De nem hazudtoltam meg magam, a levél kezdésénél: "Mivel holnap biosz doga, és ének felelés is lesz, így rövid leszek." No comment. :D Ettünk pizzát (bár én már dugig voltam), és beszélgettünk. Valamint újra elmondtuk ki hova jelentkezett, bár szerintem már mindenki tudta nagyjából, mindegy. :) Aztán jött a csopikép, és indultunk haza.
Szép lezárása volt ez a nap a szerenádozásnak.

Itthon már állnak az asztalok, amiket apa csinált (*.*), és a székek, valamint a sörsátor is, ami minden egyes alkalommal vagy kirepül az utcára, vagy lebontásra kényszerül a vihar miatt, de idén elmaradt. (Talán ez a madár miatt van? :D) Az asztalterítők kivasalva, a holnapi ruhák előkészítve, iszonyatos mennyiségű hús a konyhában (komolyan megijedtem tőle, habár amúgy se szeretek semmilyen állati eredetűt látni, például húsboltban, brrrr :S). És anya még fent volt este 10-kor, ami nagy szó, mert általában 8-9 körül már alszik. De hát muszáj 5x újratervezni és kipróbálni mindent. Már félek a holnaptól emiatt. :D De nagyon rákészülnek mind a ketten. :')

Holnap lesz a ballagásom. (szerintem a smink felesleges.:D)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése