2011. november 1., kedd

Hosszú...

... hétvége volt :)

Pénteken, késő délután jött értem Miki, és mentünk hozzá haza, útközben még megálltunk a teszkóban, azt hiszem... igen, azt hiszem akkor álltunk meg. :) Onnan hazaértünk farkaséhesen, de mire kipakoltunk, és oda jutottunk volna, hogy "oké, akkor vacsizzunk", már egyikőnk se volt éhes, így hát nem ettünk. ^^"

Szombaton elég sokáig aludhattam, mert igaz felébredtünk reggel, de Miki átugrott Vásárhelyre ügyintézni, én pedig lustizhattam tovább. Megebédeltünk, majd ismét jött körülbelül 15-20 perc ejtőzés,  utána indultunk többed magunkkal egy ötszörös szülinapi buliba. :D Volt tárcsán sütögetés, csocsózás, beszélgetés, forralt bort is csináltunk, meg ilyesmi. Hajnali 3 fele érhettünk haza, bár hogy ez az óra átállítás szerint vagy előtt volt, azt nem tudom, fáradtak voltunk, és ennyi elég is. ^^

Gyopáros tó
Szóval vasárnap jó sokáig aludtunk. :) Délután 2 óra fele érhettem haza (hihetetlen, hogy semmi konkrét időpontra nem emlékszem :D), ledobtam a táskám, és anya megkérdezte, van-e kedvem kitekerni Gyopira és sétálni a tó körül stb. Igent mondtam, mert amúgy is terveztem, hogy a szünetben kimegyek fényképezni, mert már sárgulnak a falevelek. Szóval bicóra fel. :) 6-7 fele értünk haza, itt már azért elég fáradt voltam. Nem kerültem ennek ellenére hamarabb ágyba, valahogy elszórakáztam az időt. Ez nem is lett volna olyan nagy gond (hiszen szünet van), ha másnap nem lett volna még hosszabb napom ^^"


Hétfőn reggel 7-kor keltem. Anyával átmentünk Csabára a Centerbe, vásárolni. Sikerült is mindent megvenni amit akartunk, és amit nem :P:D Hazaérteeeeem, fél három után. Ebédeltem, és lefeküdtem. Persze aludni nem tudtam. Fél 5kor pedig Andzséval mentünk Vásárhelyre, ahol felvett minket Miki és egy barátja, majd mentünk tovább Szegedre, mozizni. A Lopott időt néztük meg, jó volt, bár valahogy nagyobb durranásra számítottam, de ennek ellenére tényleg jó volt. :) A fél 10-es vonattal indultunk haza Andzséval Szegedről, Mikiék pedig hazafelé vették az irányt. A vonaton nagyonnagyon meleg volt mindkét út alatt, ez még tett egy lapáttal a fáradtságomra. Fél 11kor ért be a vonat az állomásra, onnan pedig már csak haza kellett tekernem. Letusoltam, és bezuhantam az ágyba :D

Ma pedig, aludhattam tovább megint. Délután voltunk temetőben anyáékkal, utána pedig mentem angolozni. Hazaértem, azóta pedig eszek és gépezek felváltva, azt hiszem, elkezdődött az őszi szünet :D


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése