2012. augusztus 12., vasárnap

Még...

... az esküvős bejegyzés előtt (mivel még nincsenek képeim ^^) jön egy rövidke helyzetjelentés. :)

Pénteken vásárolni voltunk anyával, és a barátnőjével Szegeden. Sok szépet láttam, de egy felsőbe szerettem bele igazán, így azt vettem meg. :) Tesóm is csatlakozott, de 2 bolt után visszament a barátnőjéhez, aki a Mars tér mellett dolgozik egy kávézóban, és csak akkor jött vissza, amikor leültünk ebédelni. :D
Délután értünk haza 5 fele, és Miki már 6-kor itt is volt. Néztük (többnyire Ő) a kézi meccset, bár inkább hallgatta, mint nézte azt is, aztán elmentünk a Lakótelepi napra, összefutottunk csend zenészével, majd tettünk egy kört. Néztük a salsásokat, meg a másik tánccsoportot, ettünk minifánkot meg gofrit, utána bementünk az udvarra, hogy jó helyünk legyen a tűzijáték alatt. Le is ültünk, és egyszer csak odajött hozzánk egy szőke kislány, és nagyon aranyosan megkérdezte, hogy honnan fogják fellőni a tűzijátékot, megmondtuk, majd odahuppant mellénk, és úgy odabújt hozzám, mintha ezer éve ismernénk egymást. :)) Az anyukája odajött, az apukája meg lefényképezett minket. :D De senki se ismert senkit igazából.
Elkezdődött a tűzijáték, és még jobban bújt a kislány, mert ahogy el is mesélte, még nem látott élőben ilyet, így kicsit félt is. A nagyobb durranásoknál már felpattant az apuka ölébe. :) Édes volt. :) Beszélt nekünk egy rózsaszín énpicipónimról is, akinek a legnagyobb a szőke göndör haja, és lufik vannak ráfestve. :D

Másnap (szombaton) reggeli után elmentünk a teszkóba, kaptam egy firstofmylife philips vasalót, meg egy firstofmylife looking good (=nevesincs) hajszárítót. :)) Ugye kelleni fog, ha összejön az albérlet. ^^
Voltunk még két boltban, utána hazajöttünk, én csináltam a paradicsom levest, anya pedig az ebéd többi (nagyobb kaliberű) részét. Ebéd után filmeztünk, vagyis én szundiztam, amíg Miki nézte a Batman nemtudomhanyadikdelegújabb részét. Délután elkezdtük a Miki autójának a takarítását, aztán szalonnát sütöttünk. Persze szokás szerint elkezdett csepegni az eső, de már erre is volt egy kidolgozott tervünk, így tető alatt itt simán ment a sütögetés. Miután belaktunk, kicsit ültünk a tűz mellett, aztán a hintaágyból néztük a félig felhős eget, hátha látunk hullócsillagot. Egyet láttam azt hiszem, de nem biztos... Jót aludtunk. :))

Ma reggel reggeli után még egy kicsi autótakarítás, majd elmentünk lemosni az autómosóba, és Miki indult haza. Csütörtök este megyünk Szegedre a szabadtérire, anyukákkal karöltve. ^^ Pénteken pedig indulunk a nyaralónkba. Remélem jó időnk lesz és a társasággal is minden oké lesz. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése