2012. július 1., vasárnap

Gyulára...

... indulok holnap, Andzséval.

Még nem is írtam, de pár hónapja kaptam egy e-mailt, hogy a suliban kitöltött PI teszt alapján kiválasztódtam, és ha kitöltöm a küldött jelentkezési lapot, van esélyem egy nyári táborra, ami egybe lesz kötve előadásokkal. Andzse is kiválasztódott, így ketten nekivágtunk, naaaagy megerőltetések közepette (igazából nem kellett semmit se csinálnunk :D).

Két hete kaptam egy újabb e-mailt, miszerint elfogadták a jelentkezésünket, így részt vehetünk a Dél-alföldi Talentum Akadémia (DELTA) mentorprogramján. 5 napról lesz szó, ami holnap kezdődik, és 6-áig tart. Gyulán lesz egyébként. A szálláas, a kaja, és minden program ingyenes lesz, valamint délutánonként különböző előadásokon veszünk majd részt, a Szent István Egyetemen. :)

1. Érzelmi intelligencia – az első kulcskompetencia
2. Önismeret és emberismeret – az egyéniség, mint vezető példa
3. Önállóság és felelősség – a függetlenség kiharcolása
4. Kreativitás – a nyitottság és elmélyülés eredményei
5. Tanulásmódok – a fejlődés egyéni útjai
6. Motiváció és feladatorientáció – a munka kitartó szeretete
7. Felelősségvállalás és szolidaritás – a tisztességes verseny és a gondoskodás példái
8. Csapatmunka, csapatszellem – az együttműködés példái
9. Közösségépítés – a munkahelyi teljesítményeken túl kezdődő együttműködés
10. Konfliktusok és kezelésük – a társas kapcsolatok árnyékos oldala
11. Család, közösség, nemzet – az identitás meghatározó színterei
12. Látszat és valóság – értékeink a múlandóság és az állandóság tükrében
13. Média – virtuális vagy valóság
14. Innováció

Az előadók is ilyen főfőfő emberkék lesznek mindenféle cég (MOL NyZrt., OTP NyZrt., Békés Megyei Vízművek, MTVA, Állami Számvevőszék, Imaginegroup) elnökei, alelnökei, vezetői, valamint főiskolai rektorok, A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, meg még más osztályvezetők stb... Szóóval, remélem, érdekes előadások lesznek. :)

A programokról jóformán nem tudok sokat, de az tuti, hogy megyünk a várfürdőbe, kaptunk e-mail-t,hogy vigyünk fürdőrucit. Ezen kívül szerintem a helyi nevezetességeket fogjuk megnézni, esetleg a környéki városokban, falvakban szétnézünk. :)

---

Egyébként ma reggel majdnem lefújtam az egész tábort, ugyanis 3 napja (konkrétan, ióta úszni járok) viszket a két karom és a mellkasom. Látszódni nem látszódik semmi, ha megvakarom, akkor jönnek elő kiütések, allergia jellegű. Iszonyatosan viszket, és semmi se jó rá, se testápoló, se hintőpor... Ma már kamillával borogattam, és jó is volt, amíg ki nem mentem 2 percre az udvarra és rám sütött a nap, merthogy azonnal elkezdett égni/viszketni a bőröm. Szuper, végül is egész jövőhétre kánikulát harangoztak be.... Meg hát eleve... Mivel vasárnap van, így a gyógyszertárba se tudok elmenni, de majd Gyulán keresek egy patikát, és kérek valamit. Aztán ha nem múlik, megyek a bőrgyógyászatra. Az mondjuk egy jó pont, hogy tényleg nem is látszódik semmi... viszont én megőrülök tőle. Ha nagy nehezen kibírom napközben elkerülni a vakarózást, hajnalban arra ébredek fel, hogy megint csinálom. :/
Vagy a strand, vagy a Nap, vagy pedig bármilyen más allergia tehet róla, szerintem. De már bekalciumoztam, hátha!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése