2012. október 12., péntek

Ismét...

... jelen. :)

Megint sok mindenről nem tudok írni, mert már régen történt, és nem emlékszem pontosan. De pár dolgok kiemelek az elmúlt időszakból.

Mikivel pár hete mozizást terveztünk egy pénteken. El is jött értem Szegedre, de olyan kis buta, mert hiába mondtam, hogy ha beteg, elhalaszthatjuk, de így is átjött. Moziba nem mentünk, mert lefektettem nálam, vettünk lázmérőt, és kiderült hogy láza is van. Kapott gyogyót, meg főztem teát, addig pihizett az ágyamban. Kis idővel később hazaindult, én pedig félúton átszálltam egy vonatra és jöttem haza. Sajnos a betegsége egyre csak rosszabb lett, így jutottunk el oda, hogy két hét alatt csak azt a pár órát voltunk együtt amíg picit ápolhattam. :/ De mivel valami fertőző nyavaja lett a torokgyulladásából így nem találkozhattunk. Úgyhogy már nagyon vártam a következő hétvégét, amikorra ténylegesen kiderült hogy nem halálosan beteg. :) Ezen a hétvégén eljött hozzánk, és itt volt tesóm is barátnőstül, szóval telt ház volt :) Társasoztunk este, és beszélgettünk sokat, na meg agyonszeretgettük egymást. :D

Előző héten pedig másfél évesek lettünk, amiről Miki nem is tudott, így jól sikerült a meglepim. A vicc az az volt, hogy megkértem, jöjjön el a héten, azon belül is csütörtökön, mire ezt mondta: "Miért, tán nem másfél évesek és 2 naposak leszünk?" De csak ilyen piszkálódós flegmán, nem is tudatosan. :D Szóval megérkezett csütörtökön délután az albiba (és még mindig csak sejtette hogy lesz valami). Segített felfúrni a hatalmas tükröt a falra amit még előtte való héten cipeltünk fel két matrac társaságában, és megcsinálta az ajtómat is, így most már csak a fél szárnyát nem lehet becsukni. :D Ezek után elmentünk sétálni, mert még nem sétáltunk Szegeden. :) Teljesen ránk sötétedett. Beültünk vacsorázni egy nemtudommianeve helyre, és ettünk quesadilla-t, ami nagyon finom volt, de tényleg. :O (Csak kicsit csípős, de finom ^^) Vacsi után hazaindultunk. Már köszöntünk el, amikor mondtam, hogy még váááárjunk. És akkor elmondtam, hogy miért is jött el, és miért volt a séta, stb. :) Ezek után pedig követelte az ajándékát, ami már a táskámban kuporodott mióta. :D :D Hiperszuper memóriámnak köszönhetően jól emlékeztem az egyetemes évei alatt használt parfümének a fajtájára, így sikerült megszereznem, úgyhogy nagyon örültem neki. :) ("Aqua Bvlgari pour Homme. - ismételte el a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse") Már csak azért is mert nekem is tetszik az illata. :))

Na, és a suliról még mindig szinte semmit se írtam. Hát, jónehéz, de ezt akartam. :) Már van pár jegyem, ami mind 5-ös, valamint egy olyan zh-t is írtunk ami %-ra ment, ami 68 lett, és ez teljesen tükrözi a tanulás idejét és a tárgy iránt mutatott érdeklődésemet, valamint a tárgy fontosságát, szerintem. :D De persze ebből a tárgyból (Általános és személyiséglélektan) írtunk még 2 zh-t, amik ötösek lettek, valamint referáltam is már, szintén 5-ösre, szóval no para. :)
Ez a hematokritom (alul vvt, felül pazma)
Az élettan gyakorlati órákat nagyon élvezem. Köpenyes órák, mivel laborban vagyunk. Már mértünk hematokritértéket és vérsüllyedést, valamint ezen a héten megnéztük mi a vércsoportunk. Ehhez persze az kell, hogy megszúrjuk tűvel egymás ujját, mert ugye kell a vér a vizsgálathoz. Szóval igen, használunk tűt, meg küvettát, üvegkapillárist, és mindenféle izgi dolgot. :)
A funkcionális anatómia (funkciamci :D) pedig tényleg olyan mumus tantárgy mint ahogy emlegették. Jövőhéten lesz egy zh, az összes csontból (=minden csontnak van legalább 10 része, latinul), valamint a felső végtag ízületeiből (=*pislog*), részekkel, szalagokkal együtt. Szóval kemény, de nem lehetetlen. Olyan mint egy memóriajáték (profession+++ szinten), meg kell tanulni mi van a képen.

Ő pedig a vércsoportom. A rögösödés jelzi, hogy ARh+ :)

Ez pedig egy előadás nyoma, nememlékszem :D
Ami még eszembe jut, hogy az orvosi latinon szó szerint küzdök magam ellen. Vagyis az ellen, hogy ne aludjak el. Képzeljétek el azt, hogy a tanár előttem van 1,5 méterre, és kínomban már irkálok mindent, idióta dalszövegetek mondogatok magamban, és még így is, írás közben leesik a fejem. És hiába akaraterő, hiába minden, a fejem csak lebukik. Már kifejezetten rossz érzés. De nem tudok mit csinálni neki. :D A tanár is hülyének néz szerintem, mert azt is játszottam (így ráértem), hogy direkt néztem a szemét, hogy ne aludjak el, és közben azt vettem észre, hogy a szemem nyitvatartásának erőltetése közben bekandzsultam, és ki tudja még mit csináltak a szemgolyóim. xD Na, szóval a latin az agyhalál egyenlőre. :D

---

Ja igen, azt még kifelejtettem, hogy az ínhüvelygyulladásom ismét előjött, és úgy néz ki társult hozzá egy ganglion is. Szóval jövőhéten jelenésem van a kézsebészeten, és majd elválik, hogy műtünk, vagy nem műtünk. :|

2 megjegyzés:

  1. Iove fit, quod bene fertus, onus. :)
    vagy még ez jutott eszembe:
    Quicquid discis, tibi discis. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hálásan köszönöm :D :D (és a megosztást is :))

      Törlés